Frontális edukáció következik: a frusztráció-agresszió hipotézist Miller és Dollard közölte 1939-ben. Lényege, hogy saját rosszérzéseinket és belső feszültségünket egy külső tárgyon vezetjük le agresszív viselkedésmintát öltve. Ha ehhez hozzátesszük a projekció definícióját – saját elfogadhatatlan ösztön átvetítése más cselekvésébe – akkor megérthetjük a barcás kollega lelki folyamatait: tele van feszültséggel, ezért Valencia játékosokkal rugdaltatja a Madrid sztárjait. Semmi gond nincs ezzel, hiszen tulajdonképpen jólelkű, nem akarja bántani a királyiakat, de hát Narancs is padlóra került, mikor lenyúlták az etilt. Próbáljuk megérteni a frusztráció tárgyát!

Van egy kiscsapat Barcelonában, amely a kisebbségek kisebbsége, ugyanakkor E(gy)spanyol államért és a spanyol-katalán békéért küzd. Dávid és Góliát küzdelme ez. A kitaszított, a BL-től fényévekre lévő, az UEFÁ-t kétszer is orosz-ruletten elveszítő, a kieséssel küzdő kiscsapat az egyik oldalon. Egyszerű képlet a szezonjuk: benn kell maradni és meg kell verni a Barcelonát. Ők az egri vár Dóbó Pistái és Bornemissza Gergői, akiket nem érdekel, hogy a háborúban mennyi esélyük van, az egyetlen csata érdekli őket, amit nyerni kell mindenáron. Nem fognak a szomszédba menni forró szurokért szombat este.

Velük szemben szmokingos úriemberek, akik kaviárral és Don Perignonnal fogyasztják a labdarúgást. Ínyencek, akiket ki kell szolgálni. Az ilyen ínyenceknek csak a kenyérhéjjal tunkoló proletárral nehéz egy asztalnál. Sok a vesztenivaló: pecsétes lehet a frakk. A Barcelona be fogja húzni a szombat esti Espanyol elleni meccset. Sztárjaik készen állnak, Messit és Zlatant pedig idén eddig csak a Valencia, a Sintér és Rubin Kazany védősora tudta lenullázni. Az Espanyol lassan xerezi szintre fejleszti a gólnemlövést (jelenleg négy me ccses az impotencia-sorozat). Országos egyes, kényelmes 2-0, díszes főpróba a klubvébé előtt – ha nem számítjuk, hogy ezen a meccsen csak az egyik veszíthet, a másik maximum hősi hal. A rendezők az ilyen előadások előtt mindig idegesek, úgyhogy érthető a frusztráció. Mellesleg utoljára 2007-ben született a városi derbin hazai siker, azt pedig az Espanyol nyerte 3-1-re. Ráadásul az Espanyol most nem csak a becsületéért, a szurkolóiért, a szezonjárét küzd, hanem Daniel Jarquéért is.

Azonban legalább ennyire bosszantó lehet az, hogy a Madrid most olyan helyre látogat, ahol a Barcának már megint nem sikerült, ezúttal gólt lőni se. A királyiaknak fog, Cé és Kaká nélkül is. Cé az elmúlt másfél hónapban pont háromszor lépett pályára, mégis az élen volt a Madrid, mielőtt visszatért. Kaká játéka ugyan észrevétlenül tud nagyon hasznos lenni, azonban a Pellegrini által kialakított szerepkörében korántsem pótolhatatlan. Ezen kívül a Madrid versenyképességének még mindig más az oka: Lass és Xabi Alonso. A támadószekcióban Higany miden meccsen gólt lő, amikor szükséges és van der Vaart labdája a Valencia ellen is meg fogja találni. Kérdések azért vannak bőven: egy vagy két csatárt húz ki Pellegrini a kalapból, Higany a jobb szélen, vagy ékként kezd, és végre rájön-e a chilei, hogy Marcelo egója és technikai képességei között olyan szakadék tátong, mely csak a kispadra ültetésével áthidalható (esetleg lehetne az eredeti posztján, balhátvédként foglalkoztatni).

A meccs azonban nem ezen, hanem a Xabi, Lass, van der Vaart hármason múlik, nekik kell leosztani az ütőlapokat, és rendet rakni a középpályán mind a labdaszerzés mind a labdakihozatal tekintetében. A probléma, hogy a holland a női hormonháztartás ingadozásait mániás depressziós tünetekkel vegyíti, így olyan megbízható mint egy késdobáló kocsmában a fruit-machine. Másrészt a Valencia fegyvertárát sem érdemes lebecsülni (azért Villán kívül senkitől sem kell nagyon félni), ám ők se tudják, hogy mikor merrefelé sül el a fegyver. Tehát ez minden, csak nem sima 2-0.

Amit biztosan várhatunk a forduló meccsétől:

-         lesz piros lap (a spanyol varjak füttyögésének ismeretében nem ezen fog elmenni a tippmix), ezt a kollega frusztrációjának csillapítására donálom,

-         legalább egy gólt rúg a Madrid,

-         viszont egy gól a győzelemhez nem lesz elég.

Háromesély, 1-2-es vendég, hogy izgalmas legyen a bajnokság, és mert a kisnyúl szőrös és nem borotválkozik. A kollega frusztrációját pedig a Barca sima győzelme oldja tovább. R.I.P. Daniel Jarque.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.