Egyszerű játék a foci: több gólt kell rúgni, mint a másik. Néha ehhez egy kamutizi is bőven elég, máskor viszont háromszor kell padlóztatni az ellent, hogy meglegyen a pontozásos győzelem. A foci kétarcúságát szemléltette a Primera División 14. fordulója: a Valenciában a jó, Barcelonában a gonosz erők voltak túlsúlyban, mégis emitt a bánat, amott az öröm. Ennek oka, hogy a futballszurkolók többsége mániás-depressziós: hangulata hétről hétre a csapata eredményével – és nem játékával! – párhuzamban ingadozik.

Barcelonára most nem sok szót vesztegetünk. Takaréklángon is behúzta a Barca a kötelezőt. Igazából nem derült az égvilágon semmi új róluk, ám ezúttal egy kicsit nehezebb volt a képlet, mert Messi hiányában Ibrahimovicnak saját magának kellett volna gólpasszt adnia, hogy egy tisztességes találat összejöjjön. Henry az írek elleni meccsel befejezettnek tekinti karrierjét (Karabaticsnak esetleg van mitől tartania), Maxwell pedig Mourinho tanítvány – a közelében repkedő tárgyakba differenciálás nélkül rúg nagyot -, így szegény Zlatannak magára kellett vállalni a Xavi által kibukfencezett büntetőt. Az Espanyol Tamudo és de La Pena nélkül pont olyan, mint a Guns Slash és tudatmódosító-szerek nélkül – nincs, de ha mégis van, akkor szar. Ezek után nem meglepő, hogy a Barca már tartalékolt a fontos kupaküzdelemre, amelyen a szuahéli, a katari és az apacs indián bajnok ellen fog küzdeni egy olyan trófeáért, amit még soha nem nyert meg.

Valenciában ezzel szemben semmi ok nem lenne a búslakodásra. A világ legjobb csapata ellen egyenlítettek kétszer, ez már önmagában szép. Ezen felül a totális telitalálatomat megakadályozva a Navarro-Marchena-Albelda trió képes volt piros lap nélkül lehozni a meccset (Mathieu meg megúszta). Ennek tetejébe a Valencia jól is játszott és – bár ehhez Casillas szorgos aknamunkájára is szükség volt – az utolsó pillanatig meccsben maradt. Ugyanakkor Pellegrini kezd lerángatni a leplet az eddig gondosan titkolt támadójátékról: a Madrid az El Clásicót beleszámítva zsinórban négy meccsen focizott elvárható színvonalon, és ennek két értékes idegenbeli győzelem a jutalma. Higanytól a két gól már-már elvárható, a hitvány Marcelo Czibor Zolis szlalomja keresztül a pályán és a gólpassz belőle annál meglepőbb. Pepének gyógyulást, és adja meg a térdspecialistája telefonszámát.

A csapat megjárta Sevillát, Barcelonát és Valenciát is és a progresszió egyértelmű, a játék feljavulását ezúttal pedig értékes három pont koronázta meg (különösen annak fényében, hogy a Barca nem tudott a Mestallában gólt rúgni). A hurráoptimisták már könnyelműen kijelenthetnék: elfogytak a nehéz idegenbeli bajnokik (igen, az Alcorcón harmadósztályú), de a Madridot kivétel nélkül mindenhol utálattal fogadják, és ez a legnagyobbak kiváltsága.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.