Ahogy egy jól képzett matematikus kezdené mondandóját „tegyük fel, hogy…”: a milánói old boys december 8-án, a BL 6. fordulójában nyerni tud Zürichben – amit a hazai zakó után nem vennék biztosra, de pont ezért csak feltettük –, abban az esetben a kiesés szélére sodródik a Reál. Ugyanis, ha Zürich-Milan=2 és Marseille^(-3)-Real=1, akkor az öröm>0.

Ergo nyer a Marseille 4:0-ra hazai pályán és továbbjut a Milan mögött. Ha meg nem képesek 4:0-ra leverni otthon a Madridot, akkor a spanyol harmadosztályban sincs helyük, nem hogy a BL-ben.

A zseniális stratéga Deschamps már altat, és ásítozva lenyilatkozta, hogy semmi esélyük. Milyen kis rafinált az egyeneshátú francia. Pedig van ott neki Koné, Cissé, Niang, Burkina Fasotól Szenegálig mindenki, és hogy teljes legyen a katarzis; a tuti nyerőember: Fernando Morientes.

Történt a 2004 tavaszán, hogy a Real negyeddöntőt játszott a BL-ben a Monacoval. Az első meccsre Madridban került sor, és amikor a hazai szurkolók már Beckham új frizuráját dicsérték örömükben, mert csapatuk 4:1-re vezetett, jött a blankóktól kiebrudalt, elkergetett, száműzött Morientes, és a 83. percben (7:13-nál) beállította a 4:2-es végeredményt.

A visszavágón aztán hiába vezetett a Real. Jött (5:02-nél) a jóöreg Giuly, majd (6:12-nél) Morientes

és (1:02-nél) ismét Gyulus

 és a Real kiesett idegenben lőtt kevesebb góllal. Moró itt is, ott is büntetett. És ha ez nem lenne elég, a Monaco kispadján, akkor egy bizonyos Didier Deschamps ült...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.