Képileg bizonyított, nemvitatós offszájd volt Pedro gólja, és kábé ez az utolsó mondat, amit ezzel így önmagában foglalkozni érdemes. Aki nem így gondolja, olvassa a madridi sajtót, és kábé annyira fog meglepődni, mintha a kurucon zsidózást talál. Pedig megtehetnék, és kivételesen nem is volna fájdalmas, ha a saját csapatukkal foglalkoznának, a Madrid ugyanis egyszerűen miszlikbe aprította a Deport, ezt pedig nem lehet megmagyarázni annyival, hogy kidőlt az ellen balhátvédje. Tovább után értekezünk az úriemberekről és a táncba vitt asszonyokról.

Az ilyen győzelmekért érdemes (?) 19 évet várakozni. Pörgős, szellemes csapatjáték, gyorsan és pontosan átjátszott középpálya, sarkazós Guti, Cé nélküli showtime a Riazorban. Egyrészt a Real Madrid úgy játszott, mint aki tényleg bajnok akar lenni: egy szovjet tankhadosztály határozottságával léptek fel – és lőttek íziben a Depor sorai közé – pedig a középpálya legpuffadtabb verebeit épp most lőtték le a drótról. Hajdú B. Pistát idézve "vért ivó Madrid ment ki a Deportivo La Coruna ellen". A hazaiak megadták ugyanazt a félidőnyi előnyt, amit a Bilbaónak is, csak ez itt 0-5 helyett 0-2-t jelentett. Ez kábé olyan, mint Usain Boltnak adni öt méter előnyt százon. Nem tűnik soknak, csak nem behozható. A Madrid leginkább a harci mentalitásért dícsérthető: mire a menyecske nemet mondhatott volna, már meg is volt a nászéjszaka. Szép és könnyű három pont egy nehéz ellenfél ellen.

A Barcáé ellenben ugyanolyan könnyű három pont volt egy (közepesen) könnyű ellenféllel szemben. Tehát ugyanúgy három. Tökmindegy, hogy milyen góllal, méghozzá azért, mert a bírói ítéletre adott reakció legalább ugyanannyit számít, mint a maga az ítélet. A Barca olyan csapat, amelyik nem áll meg akkor, ha lesen akasztják meg a támadóit ziccerhelyzetben, hanem kialakít egy másik ziccert. Meg egy harmadikat és egy negyediket is (jelen esetben inkább ötödiket és hatodikat), ami az esetek többségében elég ahhoz, hogy előbb-utóbb megszerezzék a vezetést, akkor is, mikor nem megy. A Barca mindig kitartóan udvarol, nem is nagyon engedi partnerét szóhoz jutni, aminek a legtöbbször szúrás a vége. Akkor is, ha a lányka fogaz. A madridi sajtónak pedig nem azon kellene sírni, hogy milyen gólokkal nyer a rivális, hanem azon, hogy hol volt ősszel az a határozott gavallér, aki táncba vitte volna a gijóni fruskát, és addig szédíti a keringővel, míg az egyensúlyát veszítve borul karjaiba, hogy aztán ne is emlékezzen, hogy hol vesztette el a fonalat?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.