Mind a madridi, mind a barcelonai szárnysegéd csúnyán legorombíttatott a La Liga szombat esti lázában. A csillag születik júliusi döntője előtt újabb fordulóban jelezte Messi és Higany is, hogy ott akarnak lenni a döntőben (Militóval kiegészülve elől egészen elképesztő, hogy Maradona ezeket az embereket majdnem távol tudta tartani a VB-től). Kényelmes győzelmek, különböző súlycsoportok, de hát tényleg ilyen a boksz, tovább után meg kiderül, hogy a sakk meg a foci is.

Nem viselkedett úriemberként a Barcelona, már az első negyedórában szétkapták a Getafe védekező állásait. Egy picit olyan érzésem volt, mint ha valaki leülne Lékó Péterrel sakkozni, három lépés után Lékó leüti a királynőt, majd ezt követően beközli, hogy „jó akkor adok egy bástya fórt”, és lekapja a bástyáját, mikor az ellenfélnek már nincs vezére. Mester, ezt előre elegánsabb lett volna, mondhatnánk. Két dolog azért kiderült. Egyrészt, ha Messinek azt mondanák, hogy csak úgy rúghat gólt, hogy előtte a labda meg kell, hogy kerülje a szögletzászlót is, akkor valószínűleg bólintana, hogy „jól van kispajtás” és úgy tekerné be. Szenvedélyes szeretője vagyok a friss pékáruknak, de ez a kiflizmus csúcsa volt, nem kérdés.

Másrészt az is kiderült, hogy nem igaz, hogy a Barcelonánál nincs B terv. A vezetőség már fontolgatja, hogy elenged néhány játékost, mert minek vannak ennyien a bérlistán, ha tíz kezdőjátékossal is biztosan nyernek? Aki eddig azt hitte, hogy a Barcelonának a helyzetek folyamatos kialakításához szüksége van a magas százalékú labdabirtokláshoz és a folyamatos nyomásgyakorláshoz arra, hogy gólhelyzetek tömkelegét alakítsák ki, az téved. A Barca kombinatív játéka mindenfajta egyéb teher nélkül is követhetetlen az ellenfél védelmi rendszereinek számára. A catenaccio óta történő legnagyobb védelmi forradalomra volna szükség blaugrana támadószakasz megállítására, pedig Alves hiányával (és Abidal jelenlétével) a támadószekció egyik legfontosabb eleme esett ki.

A Barca szurkolói viszont nem mehetnek biztosra, mert a Real Madrid szép csendben felnő hozzájuk játékban. Madridban a cserével visszatérő sérülteknek már csak bele kellett ülni a jóba, Raúl fejjátékát az Espanyol ellen Bierhoff szintjére emelte, már van olyan támadási variáció, amit Arbeolára játszanak ki, Higany pedig 30 méterre a kaputól háttal egy fejjel magasabb védővel a nyakán is maga a gólveszély. Az Espanyol ledorongolásából önmagában nem volna érdemes kiindulni, de van két tendencia, ami a fehérek szurkolóinak örvendetes. Egyrészt a csapat élvezi a focit, aminek a produktuma helyzetekben, sarkazásokban, egymás és a közönség szórakoztatásában manifesztálódik, másrészt érződik a játékon a dac, hogy „ne már, hogy a Barca ilyen simán…”, aminek ugye 2007 tavaszán bajnoki cím lett a vége. Meglátjuk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.