Padlózott a Barcelona, Madridék pedig, ahogy az várható volt, nem hibáztak. Kettő pontra zuhant a különbség, aminél azért elgondolkodtatóbb, hogy pillanatnyi formahanyatlásról beszélhetünk a Barcelonánál, vagy egy hullámvölgy kezdetéről. Mindjárt kifejtem a vészmadárkodásom okát, azonban haladjunk időrendben és kezdjük a Real meccsével, amely 64 percig volt érdekes.

A vártnál tovább tartotta magát az andalúz kiscsapat sőt, ők kezdték jobban a meccset. Az első félidőben bár több igéretes próbálkozásuk is volt - Momo a 12. percben mamajdnem gólt is lőtt -, Casillast azonban csak a sok elvégzendő kirúgás tartotta melegen. Cé is eldurrantott egy ziccert a stadion felső soraiban ülő nézők örömére, majd a kapufát tesztelte a félidő végén egy fejessel. Aztán a 64. percben olyan történt, amire a legelvakultabb blankók se számítottak: Arbeloa lépett ki egy remek labdával, amit aztán sikeresen be is vert a kapus mellett.

Hatásszünet.

Herezék megzuhantak. Mondjuk érthető. Hamár Arbeloa is gólt lő... Úgy gondolták, hogy innentől mindegy, hogy eggyel kapnak ki vagy tizenhattal, a végelszámolásnál úgysem fog számítani, tekintve hogy kukkerral sem látják az utolsó bennmaradó pozicióban tanyázó Zaragoza fenekét. Kaka értékelte ezt a hozzáállást és gyorsan rúgatott kettőt Cével, nehogy az újra agyérgörcsöt kapjon és ismét kiállítassa magát. Végén pedig majdnem megesett az a szégyen a Herezzel, hogy egy meccsen kapnak gólt Arbeloától és Drenthetől is (a felsorolás hiányzó láncszeme: Marcelo), azonban nem meglepő módon a holland az üres kapuba sem tudott betalálni.

Az Atletico nem viccelt. Megvárták, amíg a több sebből vérző Barca-védelmet védő Keita is kidől a 4. percben, aztán nekiestek a hátsóalakzatnak, mint vándordiák a cibere levesnek. A 9. percben Forlán használta ki a védelem gyermeteg hibáját, majd a 18. percben Agüero elbohóckodta ugyanazt, amit csatártársa belőtt. Puyol és Milito nagyon nem érezték se egymást, se a meccset. Simao meglőtte idei második bajnoki gólját; hát persze, mikor, ha nem most? 0:2-nél kicsit magához tért a Barca. Bár az Atletico agresszív letámadása továbbra is komoly problémát okozott a labdakihozataloknál, de már egyre ritkábban kellett kihozni a labdát. 27. percben a svédnyák szépített, majd de Genyát is megdolgoztatta. Hiába a meccsvégéig tartó - bár egyre kedvtelenebb - nyomás, hiába egy-két elkeseredett Messi próbálkozás, az Atletico otthon tartotta a 3 pontot, ráadásul megérdemelten.

Jeffren balhátvédként való szerepeltetése nem jött be. Úgy mozgott, mint egy negyedikes a nyolcadikosok között. A támadásokkal nem mert felmenni, hátul meg úgy forgolódott, mint forró platnin az odadobott állat. Bartra beállása után sokkal magabiztosabb, jobb teljesítményt nyújtott, mint elődje. A Xavi-Iniesta kettős valószinüleg élete legrosszabb meccsét produkálta, és ismét bebizonyította, hogy aranylabdás ide, aranylabdás oda, ha nekik nem megy, akkor töketlen a támadójáték. Ilyen meccs van minden csapat életében, csak ne csináljunk belőle rendszert. Uff!

Atletico-Barca 2:1

Xerez-Real 0:3

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.