Minden olyan alkotás, ami egynél több elemből áll, sorozatnak tekinthető. Így aztán az El Clásico napján természetes, hogy a rangadóra készült, a csapatok taktikai repertoárját bemutató sorozatunk befejező eleméhez érkezett: a házigazda Real Madridot mutatjuk be, annak minden erejével és gyengéjével.

Santiago Bernabéu elnöksége óta történeti hagyomány, hogy Madridban minden poszton világsztár játszik, ez most sincs másként. A jelenlegi csapat erőssége a dőlt betűkön van, ennek megfelelően mindig más osztja ki a KO-t jelentő pofont. Mindig található egy olyan egyéniség, aki a sorból kilépve a banda mögé áll, és seggbe rugdossa a maradék 10 fehéringest.

Madridban az ellenfél lehóhérkodásának gyökeresen más módját fundálták ki, mint Katalóniában. Pellegrininek egyébként is az arcára van írva, hogy nagy fox, de ha valaki nem tudna róla olvasni, akkor csak tekintse át a Villarealban eltöltött 5 évét. Az üzenet világos: „90 percen keresztül egy aknákkal teli futballpályán valamelyikre biztosan rálépsz, kedve ellen.” A mentalitás Madridba is átszivárgott: gyakorlatilag minden játékelemhez kapcsolható egy pici gólveszély, így a Bernabéuban folyamatosan gólszag terjeng, és a chilei érkezése óta még nem is volt olyan meccs, ahol a szag mellé a madridi gól íze ne társult volna.

A madridi csapat karakterét egy hátrébbvont (kb.25 és 45 méter közötti sávban labdát szerző) védelem határozza meg. A szerelést követően a labda gyorsan megtalálja Cét, majd középkezdés a széleket, majd átrohanás következik a középpályán, és mire az ellenfél védelme felállt volna, már mögöttük van a labda, Higany utolérése pedig csak a Usain Bolttal felálló jamaikai válogatottnak jelent valós perspektívát.

Ha valamilyen módon mégis sikerül megállítani az első madridi attakkot, akkor következik a mérgezett egér periódus. A madridi védelem ekkor először helyet kínál a védősor és a két szűrő középpályás között, azonban ez a hely pont annyira illúzió, mint egy apáca a vibrátorboltban. Az elképzelt passz iránya a védőnégyszögben helyezkedő csatár felé egyszerűen nem létezik: Xabi Alonso és Lass rendőrkordonként zárja el a labda útját, így az hamarosan már az előbbi lábán dorombol. A mérgezett egér effektus pedig folytatódik, hiszen Xabi Alonso visszafordítja a támadást, ám az ő esetében a passz jó iránya nem illuzórikus, hanem valós. A következmény: A mélységben Xabi és Higany között elhelyezkedő játékos tüdőt köp, ha épp van ideje kinyitni a száját. Ez az a rohanás, amiből minden meccsen van 15 perc, amelyben minden Madridba látogató csapat megeszi a 3 gombócot, és csak utána jönnek rá, hogy nem kellett volna. Ekkor mint a türelmét veszítő sakkjátékosok, veszik észre, hogy nem maradt figurájuk a táblán.

Posztok szerint:

Kapu: a madridi kapus pozíciója 11 éve bérelt, a ketrecet pedig a világ legjobb kapusa őrzi. Iker Casillassal kapcsolatban az egyetlen aggodalom, hogy kezdi ekapni az Almunia–kórt, melynek lényege, hogy a kapusok tér-idő kontinuumát gyors helyváltoztató mozgás közben, aminek eredménye a kifutások elkúrása. Casillasnak ezt a Barca ellen muszáj lesze tulajdonságát mellőznie, hiszen Zlatan hiányában (de anélkül is) legalább 35 méterre ki kell tolni a madridi védőfalat.

Jobbhátvéd: a képes bemutatóknál a madridi jobbhátvédre gyakran hihetjük azt, hogy ő az irányító középpályása a csapatnak. A Pirlóhoz és Lipcseihez hasonló arc mögött azonban érző lélek derék, mindenre elszánt és mindent precízen végrehajtani képes henteslegényt találunk. Ramos azon kevés jobbhátvédek egyike, aki azt a minőséget képviseli, amit a Barcában Dani Alves. Pontrúgásokat követő hatékonyságát sokszorosan díjazták „a legjobban fejelő ló” címmel, ezen kívül azonban Szergej elvtárs számos előnnyel rendelkezik. Egyrészt mindenfajta elhajlás nélkül követi a Pellegrini által előírt irányvonalat. Hátul mindenfajta diszkrimináció nélkül takarítja el az összes útjába kerülő objektumot. Emellett – ha a központi irányvonal engedi – gyakorta található meg az ellenfél kapujánál. Ekkor mindenkire veszélyes cselekkel és beadásokkal tör megállíthatatlanul az ellen életére kapujára.

Mivel a jó Sergio soha nem sérül meg, B verzió kizárólag abban az esetben jöhet szóba, ha ő maga a védelem közepén alakítja Mr. Muscle-t. Ez az eset az, amikor a helyén Alvaro Arbeola csámpul. Ez lényegi változást csak a fejjáték tekintetében eredményez, mivel Arbeola gyakorlatilag ugyanarra képes, csak nagyban (értsd: szélesebb cselek, mélyebb beadások).

Középhátvédek: a madridi belsőhátvédpárt a legjobban a következő kérdésekre adott válasz minősíti: hiányzik valakinek Pepe? És Cannavaro? És Ivan Campo??!!! Albiol és Garay az idei szezon során folyamatos jó zh-eredmények után a Barca ellen vizsgázik csak igazá. Támadó feladatuk szinte csak pontrúgásoknál van, viszont védőként nem nagyon engedi, hogy a közelükben bárki labdához érjen. Pellegrini nem sokat vár tőlük, csak a tökélyt: nem kerülhet labda a közelükben tartózkodókhoz. Az őrzött trület némileg kisebb a Barca hátvédpárosánál, egyrészt mert az utolsó lövészárok mélyebben húzódik, másrészt mert két szűrő cirkál előttük.

Balhátvéd: ezen a ponton mindig meghasadok, mint az urán Pakson, mert úgy érem, hogy Pellegrini madridi elképzeléseim útjába áll. Az ő játékrendszerében a balhátvéd egyenértékű a baltuskóval. Azon a szélen úgyis Cé szlalomkodik, jusson hát ki odáig a labda. Nagy bajban aztán rendszerint jön az Arbeola le, mindegy csak bárki támadó be, Marcelo hátra operatív átrenezési művelet. Na ez volna megspórolható, ha egy aktív, jól cselező, támadásban is használható bal wingbacket megtanítanánk védekezni. Szóval Arbeola szokott itt játszani, pedig marcelonak kéne. Mivel Arbeola jobblábas, támadásban a szerepe a bedobásokra korlátozódik.

Középpálya:

Szűrők: játékrendszerben ez a poszt jelenti az első komoly eltérést a Barcelona csatarendjéhez képest, a Real Madrid ugyanis két szűrővel játszik. A játékrendszer mellett tartalmi eltérés is megfigyelhető: a két szűrő az egyik ugyanis csak a Pirlo-féle visszavont irányító álcája. Xabi Alonso feladata a csapat mozgatása széltében-hosszában. Begyűjti a labdákat, gyakorta játszik meg átlós keresztpasszokkal a védősor mögé kerülő szélsőket. Ha a labda ilyenkor az összekötő előtti folyosóba mozgó Higany elé kerül, az az ellenfél védelmének keringési katasztrófáját jelzi. Xabi másik feladata a széltében való osztogatás: a támadásoknál a labda mögötti 5-10 méteres sávban mozog, a visszapasszt pedig azonnal leosztja szélre. Ha ezt egy támadáson belül 3-4-szer is elköveti, akkor a védelem a tili-tolódási tesztnek van alávetve, bukás esetén pedig a madridi támadósor jó homoszexuális birkózó módjára kerül az ellenfél mögé.

Védekezésben Xabi és Lass tökéletes együttmozgása biztosítja a csapat egyensúlyát. Védvonaluk távolsága két ponthoz viszonyított. Egyrészt fontos a kaputól, másrészt a védősortól való távolságuk. Belső középpályásként és fedezetként egyaránt jól teljesítenek, ezt váltogatják is a mérkőzés ritmusához és az ellenfél támadósorához képest. Szombat este vigyázó tekintetüket Messire vetik, így aztán ritkán fognak az Albiol-Garay kettőshöz képset kartávolságon kívülre kerülni.

Az álszélső: ez a poszt jelenleg Rafael van der Vaarté, HA létezik. (Egyébként a Milanban Kaká szerepköre kifejezetten hasonló volt ehhez.) Pellegrini csak az utolsó időben kezdte el alkalmazni. Az ő feladata is összetett: támadásban a csapatot elölről mozgatja, de igazából csak akkor van a szélen, mikor látja, hogy Xabi Alonso kifejezetten ott fogja keresni. Támadásban ez a szerepkör viszonylag szabad, az egyetlen feladat  Cé megoldási opcióinak növelése a közelében tartózkodással. Ez persze csak az ellenfél figyelmének megosztását célozza, hiszen Cé nem gondol reális alternatívaként az összjátékra. A dolog ettől még hatékony: a behúzód van der Vaart mozgásával gyakran nyit területet az ilyenkor alapvonal felé cselező Cének.

Védekezésnél alapesetben a szélső terület lezárása a feladat, azonban - ha Pellegrini felismeri a Barca balhátvédjének impotenciáját (de miért tenné, ha a sajátjáét sem ismeri fel?) – könnyen módosulhat az El Clásicóra. A középen is mozgolódó álszélsőnek ugyanis nem ártana megzsábásítani Xavi idegeit, csak hogy rossz legyen neki.

Az igazi szélső: aki remélhetőleg nem Esteban Granero lesz, hanem – ha már Arbeola úgyis balhátvédként kezd, akkor Marcelo. A brazil ugyanis a vonal mellé ragasztva egész hasznos lehet. Ennek kritériuma az, hogy nem keveri össze magát John Arne Riisével. A feladat egyszerű: tükörbe néz, konstatálja, hogy nem szőke, nem halszagú nem favágó és nem tud lőni. Cselezni viszont igen, meg beadni is úgy-ahogy, ezek pedig a jó angol vonalszélső tipikus ismérvei. Nem kell mást tennie, csak futkározni fel és alá, lehetőleg elég szombat esti szórakozást biztosítani Alvesnek ahhoz, hogy annak ne jusson eszébe támadni, és néha belerúgni a lbdába, hogy az belül valami fehér felé szálljon. Nem bonyolult, csak sajnos Marcelo egója néha átkalauzolja őt az álszélső szerepébe, akkor pedig alves könnyen megpattanhat a helyén. (Normális esetben Kaká játszani az álszélsőt, van der Vaart pedig az igazit, de Kaká madridi kiruccanása önmagában nem normális eset.)

Csatárok:

A Cé-poszt: melynek betöltője Hisztiánó Ronaldo őfelsége. A Cé-poszt gyakorlatilag az álszélső előre tolt verziója. A Barcában azt mondanánk, hogy ez Messi helye, de Cé képességeit és fogalmazzunk eufemistán: zabolátlanságát górcső alá véve nem lepődünk meg, hogy még szabadabb szerepkör. A madridi kontrák általában úgy indulnak, hogy Cé kapja a labdát felezővonalnál valamelyik szélen, innentől kezdve pedig minden fehér mezes mozgás célja az, hogy az ellenfél védői elszaladjanak a madridi kilences elől. Ezügyben az álszélső és a Cével teljes párhuzamban középen mozgó Higany a felelős, előbbinek a visszacsatlakozó védekező középpályás, utóbbinak a két középhátvéd lekötése a célja. Jelentős fejlődés egyébként a játékában, hogy kezdi használni egyébként meglévő játékintelligenciáját, ami abban mutatkozik meg, hogy legalább benéz középre, mielőtt ellövi.

Ronaldo fizikai adottságai miatt kirúgásoknál behúzódik középre, és hébe-hóba a fejjátékát is beveti. Fejjátéka ugyancsak érdekes azon kevés pontrúgásnál, amelyet nem követel magának. Ha mégis fejpárbajt nyer, akkor általában újból gyorsan valamelyik szélre kihúzódik és ott várja a labdát. Mikor megkapja, nem ritkán befelé veszi az útirányt, majd a helyére befutó igazi szélsőt játssza meg (és hordja le, ha az elrontotta a beadást). Védekezésben elvileg az ő feladata lesz, hogy a teljesen ártalmatlan barcelonai balhátvéd támadószerepét nullára redukálja. Ezt nem fogja komolyan venni, és talán igaza is lesz.

Középcsatár: aki pedig a királyiak szeme fénye, Gonzalo Higany. Bár termetére ránézve az az érzésünk, hogy hangyát küldenek egy érett nemiszerv dzsungelébe, valamilyen oknál fogva mégis alkalmas a klasszikus középcsatár alakítására. Erdei Zsolt valószínűleg tőle tanulta, hogy hogyan lehet kettővel magasabb osztályba járó srácokkal sikeresen verekedni. Higany feladata egyszerű: labdát elöl megtartani, védők mögé üres folyosóba beindulni, egyfolytában a tizenhatoson belül inzaghizdulni, a hullott gyümölccsel lasztival a kauig szaladni, közben a kapust elfektetni, és meccsről meccsre újabb és újabb gólöröm-koreográfiákat kiatlálni. A csapat védekezése alatt pedig levegőt venni.

Erősség/gyengeség:

1. A Madrid legnagyobb erőssége, hogy pont eggyel több olyan játékosa lesz a kezdőcsapatban, akinél az ellenfél a legnagyobb fegyverei az ima és az átok. Erre mondhatjuk, hogy a Madrdinak az a taktikája, hogy majd Cé, vagy Higany megnyeri. Ez nagyjából így is van, de azért azt ne tévesszük szem elől, hogy a maradék eminenciások egész ügyesen és céltudatosan szaladgálnak úgy, hogy a fenti verziókra mód legyen.

2. A Madrid második legnagyobb erőssége a Csank János faktor. Miden szögletre és szabadrúgásra több pontrúgó ember, több középen érkező és több variáció gyakoroltatott bé. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Barca nem a légvédelmi tornyok alakulata (persze nem hiszem, hogy 11 Zsigics után kutatnának a játékos-megfigyelőik), akkor egész jó az esély, hogy pontrúgásból lesz madridi gól.

3. A Madrid harmadik legnagyobb előnye a bajnokságban többbször megmutatott dac. Az, hogy ezek bizony nem jóllakott sztárok, hanem a Barca-hype árnyékából egyre erőszakosabban kitörni próbáló társaság. November 29 óta, de a Lyon elleni BL-kiesés óta biztosan csak erre a meccsre várnak.

a)      A Madrid legnagyobb gyengéje az, hogy a mérkőzéseiket szinte soha nem képesek teljesen kontroll alatt tartani. Minden meccsen vannak jó periódusaik is, de bizony gyakran áll égnek a Bernabéu közönségének haja. A Barca ellen ráadásul a tempó kontrollja sem lesz náluk – nagyobb részben biztosan nem -, ahhoz pedig hogy hosszabb nyomást bírjanak ki, a mérkőzésen belüli időbeli stabilitásra volna szükség.

b)      A Madrid második legnagyobb gyengéje az, hogy kevesebb a támadásban használható és használt játékos. A csapat így kevesebb ember formájának van kitéve, viszont azoknak jobban. Ezek a játékosok ráadásul sem kötélidegűnek nem mondhatók (komoly az esély egy Cé hisztire), sem a rutin hájával kenegetett zsírosodó macsóknak (Higanynak van összevissza egy spanyol bajnoki címe).

c)      A Madridnak nagy gyengesége az is, hogy cserepadján nem ülnek olyan emberek, akik át tudják venni a lehozott játékosok szerepkörét, vagy legalább tiszta volna az, hogy miben képesek hozzátenni a támadójátékhoz, ha beállnak.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.