Fekszik a nagy vad kiterítve, avagy idén sem ünnepel a Bajnokok Ligája győztese saját stadionjában (erre egyébként még a jogelőd BEK-ben is mindössze kétszer volt példa: 56-57-ben a Real Madrid, 64-65-ben az Inter nyert otthon). Ezzel egyébként a Real Madrid szezonja már nem a saját kezében van. Legyen ugyanis bármi a spanyol pontvadászat végeredménye, ha a Barcelona a májusban a Bernabeúban BL-győzelmet ünnepel, akkor don Florentino nekiláthat egy új stadion építésének. Tovább után megnézzük, hogy mi a csigánál is puhább testű, a magyar adórendszernél is lélekölőbb játékú Lyon továbbsikamlásának oka.

A szerző nem szeretné ismételni önmagát, az odavágó előzetese óta csak annyi történt, hogy érvényesítette magát a statisztika. A Lyon nyert otthon, gólt sem kapott. A statisztika a madridi visszavágóra döntetlent jósol, ami a spanyoloknak kieséssel lenne egyenlő. Madridék óriási önbizalommal és hatalmas pofával fogadkoznak, hogy megtörik az átkot (ezt tették már az első meccs előtt is). Kincstári optimizmusuk nem alaptalan, mert amíg a Real dübörög a bajnokságban, a Lyon továbbra sem áll a hozzáillő előkelő helyen a francia bajnokságban.

Kizökkentő dolog a labdarúgás, pláne, hogy az igazi szurkoló életébe annyira beleivódik, hogy bármelyik másodpercben képes előbújni valami keserű rémálommal, vagy emlékkel. Közönséges hétfő délután indultam hazafelé, mindenkinek van elképzelése, hogy ez Budapesten hogy néz ki. Ideges tömeg a villamoson, mammerverseny a nem létező ülőhelyekért, meghatóan bömbölő elektronikus csodakészülékek adják a talpalávalót, hogy ne maradjon kihasználatlanul a villamosokon lévő tánctér. Ilyen körülmények között idegileg eléggé leamortizált, mikor már harmadszor lépett rám a mellettem álló vasalt hajú szőrme kapucnis mitugrász (elnézést a vasalt hajú szőrme kapucnis mitugrász olvasóktól), és már emeltem volna a könyököm, hogy helyet teremtsek magamnak, amikor a gondolati villanypásztor belém engedte a 230-at. Szerencsére még időben, így nem követtem el a focipályák legundorítóbb tettét. Tovább után viszont Cristiano Ronaldóról és Zlatan Ibrahimovicról szólok, akik ugyanezt elkövették.

Izgalmakat hozott a spanyol bajnokság 25. fordulója. Tette mindezt úgy, hogy a hátra lévő fordulókra pedig még fokozta is az izgalmakat. Elég a spanyol tabellára pillantani, amelyen jelen pillanatban ahhoz is szabályértelmezésre van szükség, hogy kiderüljön, egyáltalán ki az első. A góllövő listán ugyanilyen kérdések nem merülnek fel, mivel higany csak ugyanannyi kapufáig jutott, mint ahány gólt Messi összeiparkodott, úgyhogy az biztos, hogy a góllövőlistát Messi vezeti. Ez egyébként pont annyira érdektelen, mint hogy a tabellán ki áll az élen. Tovább után azért kiderítjük.

Sok töprengés szükséges ahhoz, hogy ember fia hétről hétre máshogy írja meg ugyanazt: nyert a Real Madrid és a Barcelona is, és nyerni is fog. Márpedig ez a helyzet, hiába Sevillázik a média, ez megint egyáltalán nem az andalúzokokn fog múlni. Nem csak az üveggömb hamis, a tükör is torz: a Barca egygólos győzelmét – 3 percet leszámítva – sokkal nyugodtabban szemlélhették a szurkolók. Tovább után zanzásítjuk a múltat és a jövendőt, ti meg megbűnhőditek, ha nem olvassátok.

Kicsit keserű szájízzel várjuk a hétvégi Malaga elleni kedélyjavítót. A BL-meccs kellemetlen utóízéről nem a Stuttgart tehet, hiszen játékukkal, pozitív hozzáállásukkal kellemes csalódást okoztak a svábok, sokkal aggasztóbb, hogy az Atletico elleni borzasztó meccse után kedden sem alkotott maradandót Xavi, és most látszik csak igazán, hogy az ő teljesítménye mennyire befolyásolja az egész csapat, főleg a támadó szekció teljesítményét. Rettentően hiányzik/ott Dani Alves a jobb oldalról, bár a védekezés részét meg tudja oldani Puyol, sőt a taknyos Bartra is, de a támadásokhoz senki nem tud annyit hozzátenni, mint Alves. Sérülés óta, mintha Messi is egy kicsit elveszettebb lenne. Ezen a szombaton adott a lehetőség egy kiadós önbizalomdózis megszerzéséhez, és ehhez feltehetőleg a Malaga is asszisztálni fog. Felvezetésképp a Real Tenerifére látogat.

Fociológus című sorozatunkban szeretett sportágunk és imádatunk tárgya a téma, csak egy picit más megvilágításból. Különböző területek tudományos értekezéseire alapozunk, elméleteket tolunk az arcotokba, és – ha lehet – akkor empíriával turbózzuk fel elszálló fantáziánk repülőgépét. Bár a legtöbb ilyen írás bizony offtopik készül, először mégis egy tejesen a blog tematikájába illeszkedő témát veszünk elő: madridi kötődésű szerző mi másról írhatna tovább után, mint a „katalán nemzetbizniszről”.

Megszórta ellenfeleit mind a két csapat. A Racing négy gombóccal ment haza Barcelonából, a Villarreal meg hattal Madridból. A Real gyorsan elhallgattatta a lyoni zakó miatt morgolódókat, avagy kárörvendőket (nekik azért még van remény), a Barca meg tartalékosan is meggyőző játékkal hangolódott a stuttgarti BL-meccsre.

A héten a szurkolók boldogsághormonjait csak a káröröm aktiválhatta, hiszen a Barca vasárnap elszenvedte első vereségét a bajnokságban, kedden meg fotelból nézte végig, ahogy a Real ismét zakóval tér haza Lyonból. A felállás ezen a hétvégén pont fordított, mint az előző héten: a Barca játszik a gyengével szombaton nyolctól, a Real játszik rangadót vasárnap kilenctől és a Barca fog hétközben BL-t játszani. 

Emlékszünk arra, amikor a Celta és a Sociedad is BL-résztvevő volt? Nem?

Segítek.

A magyar bajnok a selejtező második körében bucsúztatta a HJK Helsinkit, majd 5:0-ra égett a Celtic ellen. Kiesvén a Uefába, ott a Dinamo Zágráb búcsúztatta őket 3:1-gyel. Az évtized legalább megvan?

Segítek még.

Az Uefát a Valencia nyerte a Marseille ellen. Térjünk a lényegre? A BL-döntő Porto-Monaco volt. Ugye, ugye? Jó rég volt, igaz? Na a Real ekkor jutott tovább utoljára a nyolc közé. 2004. 6 éve!